Gyülekezet
Egyház
Üzenet
Kérjük, hogy SZJA 1+1 %-át ajánlja fel az adóbevallás rendjén a:
Magyarországi Református Egyház
0066
Szombathelyi Református Templomért Alapítvány
19247919-1-18
részére
Ajánló
2010
- Kategória: Publikációk 2010
„lélegzetként szakítja
fel az éjszakát
egy megtévedt angyal
de föladja:
tömve a szája faggyal”
Nagy Gábor
Kissné Nagy, vagy Nagyné Kiss – a történetünk szempontjából ez nem is fontos, - szóval Kissné gyomra összeugrott a karácsonyi girlandok, és az üvegdíszeken végigfutó ezüstös ragyogás láttán. A hangszórókból lebutított női hangok folyton azt szajkózták, „szeretet”, „szeretet”. Kissné lázasan számolgatott magában: menyi pénzbe kerül neki ez a szeretet? Mennyi pénzt szánjon a szeretetre? Végül nagyvonalú, szinte pazarló volt, és nagy rakás pénzt költött rá.
A várost amúgy ellepték az angyalok. Pirosak, kékek, arany vagy ezüst színűek, selyemből, zsákvászonból, bársonyból, plüssből. Cérnaszemük csodálkozva meredt – a semmibe...
- Kategória: Publikációk 2010
Kétszer elolvastam, mert azt hittem figyelmetlen voltam, és átfutottam rajta. Kétszer végigböngésztem a Kárpát-medencei imanap ez évi füzetét, a liturgikus részt, hogy meggyőződjek róla: aki 2010. december 5-én a füzet imádságait olvassa fel, nem fog imádkozni a magyar nemzet egységéért. Nem fog imádkozni a Kárpát-medence különböző államaiban élő magyarságért, nem fog imádkozni azért, hogy ez az országhatárokkal felszabdalt nemzet lélekben és szellemben egységes maradhasson, hogy a nehéz körülmények között élő testvéreink megmaradhassanak embernek és magyarnak, sem pedig azért, hogy a világ számos országában élő magyar magyarnak érezhesse magát a jövőben is.
Bővebben: Jakab-Köves Gyopárka: Hogyan ölhetjük meg a Kárpát-medencei imanapot?
- Kategória: Publikációk 2010
Senkinek sem kívánom azt az érzést, amit hordoztam a 2004. decemberi népszavazást követő héten. Fájt a történet. Nemcsak lelki kín, testi fájdalom kerített hatalmába. Különös élmény, soha nem volt – ne is legyen soha többé! – hasonló hozzá. Pedig egyszer-kétszer csapott pofon a nagybetűs Élet. De, hogy fizikailag is fájjon a csalódás, csak akkor éreztem. Valami mintha elszakadt volna, s nem tudtam, hogy bennem, vagy a világban. Kezet kellett fogni emberekkel, s én a kezet néztem, találgattam, vajon az a kéz megtagadta-e véreimet? A himnusz megfakult, áldást sem éreztem, csak nagy, végtelen nagy csalódást, hogy ez megtörténhetett. Mélyről dörömbölt Kós Károly 1920-as Kiáltó szava: „Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit, valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy zárva legyen örökre…Mi pedig mai napig nem akartuk elhinni, hogy ez megtörtént, hogy ez megtörténhetett… Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba – lelkünkön bilincs. De tudom: talpra kell állnunk mégis. De tudom: újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát”. Aztán oldandó a fájdalmat a nagyszerű református egyházi kezdeményezésre én is szolgálni mentem Kárpátaljára. És ott egy nagy befogadó szeretettel találkoztam. Nem volt vád. Nagydobrony magához ölelt. Szolyván énekelve vártak és csillogtak a szemek. Örültek, hogy mentünk, nem sírni, élni akartak. Adni a szeretetükből. Nemcsak nekünk, ott, egymásnak: iskolát alapítottak, hogy anyanyelvén tanulhasson a magyar gyermek. Asztalt terítettek, szívük jóságát adták. És a nagydobronyi cigánygyülekezetben éreztem, ahogy az evangélium hat, az életnek rendje van, és a szeretet beregi nyelvjárásban a műrózsák között ledönti az előítélet falait.
- Kategória: Publikációk 2010
„A szeretet az élet.” Ez Móra Ferenc Kincskereső kisködmönjének utolsó mondata. Egy könyvé, amely százhetven-száznyolcvan oldalon keresztül a szeretet hatalmát hirdeti szépséggel, humorral, bájjal és nyelvi virtuozitással. Ám ez az utolsó mondat mégiscsak kemény dió. Mert manapság nem mond ki, s még inkább nem vet papírra ilyesmit az ember. Szerencse, hogy liberális oktatásügyi főapostolaink még nem fedezték fel ezen ominózus mondatot a majd minden iskolában kötelező olvasmányként szolgáló regényben. Mert ha felfedezték volna, már rég betiltották volna valami gyakorlati indokkal. Például, hogy a gyerekeknek fárasztó elolvasni ezt a vaskos kötetet. Vagy, hogy kortársakkal kellene kiskorban kezdeni, mit szólnának kedves tanító nénik a sorstalan és gyökértelen, de másrészt nyelvtelen nóbelesünkhöz? A tanító nénik azonban bölcs kitartással évtizedek óta ragaszkodnak a Kincskeresőhöz, mert fontosnak tartják, hogy gyerekek százai-ezrei szembesüljenek ilyen mondatokkal, mint hogy „A szeretet az élet”.
Bővebben: Jakab-Köves Gyopárka: „A szeretet az élet” (Móra Ferenc)
- Kategória: Publikációk 2010
A korábbi évekhez hasonlóan a napokban újra felkért egy civilszervezet a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én egy rövid imádságra az egykori ÁVO-s börtön falán elhelyezett emléktáblánál történő megemlékezésen. Nem egyedül engem, a történelmi egyházak képviselőit mindig hívják. Az esemény nem mozgat meg tömegeket, meglepő módon fiatalok legalább annyian vannak, mint idősek. Ez a két tény, a kevés résztvevő és benne az idősebb nemzedék emlékezetének hiánya engedi megkockáztatni azt a véleményt – legalább is a tömegek vonatkozásában –, hogy a mögöttünk hagyott rendszer emberarcára és viszonylagos jólétére sokkal többen emlékeznek, mint annak gyötrelmeire, a kettétört emberi életekre, zátonyra futtatott egzisztenciákra, szétomlott családokra, megbélyegzett emberekre.
- Kategória: Publikációk 2010
Utolsó tanúk egyike Sándor bácsi, aki még emlékszik a Felvidékről való kitelepítésükre. Suhanc gyermek volt, amikor szüleivel együtt Rimaszombat mellől, színmagyar református faluból kiűzték őket. Aprócska batyuval érkeztek „az anyaországba”, amit engedélyeztek a csehszlovák hatóságok elhozni: ruhák, kevéske élelem, régi fényképek az évszázadokon át együtt élő nagycsaládról, egy végképp elveszett paraszti jómódról, és az elvesztett szülőföldről. S mikor az anyaországba érkeztek, a nyugati határ mellett egy olyan faluba telepítették őket, ahol németek laktak. Nem értették egymást – mesélte, és nem értették a helyzetet, amibe kerültek, nekik azért kellett elhagyni a szülőföldet, mert magyarok voltak, s aztán megérkeztek Magyarországra, ahol meg nem értették a magyart. De a szeretet áttört minden korlátot. Legnagyobb elégtétele az volt a családnak, hogy az érkezés után nem sokkal meghalt nagymama temetésére meghúzták a falu katolikus templomának harangját (merthogy más nem volt). A plébános nem akarta, kálvinistáknak nem, mondta, azok eretnekek, s akkor a kicsi német ember, akinek házában laktak, elment a katolikus püspökhöz és valamit nagyon mondhatott németül vagy tört magyarsággal, mert a harangok megszólaltak.
- Kategória: Publikációk 2010
Egyházashetyén, a Berzsenyi-napon többedmagunkkal üldögéltünk Ambrus Lajos dunántúli házának alacsony, apróablakos első szobájában. A férfiak bort ízlelgettek, köztük két környékbeli szőlősgazda, s az idősebb közülük azt találta mondani az írónak: „Most már te is egészen olyan lettél, mint mi.” Meghökkent mosollyal adott igazat Ambrus Lajos, de bennünk azonnal megfogalmazódott, hogy a szőlő-, a bor-, a kemenesaljai táj szeretetén túl mekkora teremtő erő, és mekkora enciklopédikus tudás teszi mindig is mássá, nagyobbá az írót.
- Kategória: Publikációk 2010
„Isten van” - mondja Karl Barth. És hozzáfűzi: „Vajon nem olyan egyszerű-e ez a mondat, hogy nincs is szükség további kifejtésre, hogy elég az állítmányokról, Isten tetteiről beszélni, mert az alany magától értetődő”? Az alany (Isten léte - Gottes Sein) sem magától értetődő a posztszekuláris nyugati kultúrában, bár a lét határhelyzetekben nélküle nem értelmezhető még az egyháztól távol álló ember számára sem, de épp e premissza – hívőknek hitigazság – veti fel, a miért és hol van/volt Isten a történésekben kérdéseket túl az Isten-valóság barthi megfogalmazásán: Isten a cselekvésben létezik (Gottes Sein in der Tat).