Gyülekezet
Egyház
Üzenet
- Kategória: Hírek 2014
- Kategória: Hírek 2014
- Kategória: Hírek 2014
- Kategória: Hírek 2014
Szeptember 1-el az iskolákban azon gyerekek számára, akiknek szülei kérték a református hitoktatásban való részvételt, elindul az oktatás. Mivel egy hitoktatónk van, az órák szervezése pedig egyelőre ismeretlen számunkra, kérjük a szülők türelmét egy-két hét erejéig, míg átlátjuk lehetőségeinket és a hittan alkalmakat gondtalanul tartani tudjuk.
Amúgy a hittankönyvek az iskolások számára megérkeztek, a hitoktató révén eljutnak minden gyermekhez a szükséges információkkal együtt.
A korábbi évekhez hasonlóan, a folyamatosság jegyében a gyülekezetben is lesz a hitoktatás 1-8. osztályosoknak. A konfirmáció utáni korosztály számára pedig ifjúsági alkalmat szervezünk.
A gyülekezeti hittan-alkalmak péntek délután lesznek (részletesen ld. a Hittanórák időpontjai banner alatt). Gyülekezeti hittanra várjuk azokat a gyerekeket is, akik az iskolában etika órára járnak, de református hitünk alapjait meg szeretnék ismerni, illetve a kereszteléskor szülei, keresztszülei vállalták hitben nevelésüket.
- Kategória: Hírek 2014
Hagyományosan a hittanos évnyitó istentiszteletünket, szeptember második vasárnapján tarjuk 10 óra kezdettel, az idei évben ez szeptember 14-én lesz.
Várunk mindenkit, hittanos és nem hittanos gyereket, szüleiket, nagyszüleiket, tanárokat, akik áldást kívánnak életükre és az előttük álló munkára!
Ora pro schola!
- Kategória: Hírek 2014
Bár a honlap kezdőfelülete nem változik folyamatosan, a vasárnapról-vasárnapra elhangzó igehirdetéseket igyekszünk feltenni a honlapra.
- Ajánljuk azoknak, akik nem tudtak eljönni istentiszteletre.
- Ajánljuk azoknak, akik ott voltak, s megragadta őket egy gondolat.
- Ajánljuk azoknak, akik Istenről szívesen hallanak.
- Ajánljuk azoknak, akik szeretnének elcsendesedni.
Ne feledjük, a reformátori tanítás szerint:
Predicatio Verbi Dei, est Verbum Dei. Isten Igéjének prédikálása, maga Isten Igéje.
Vagyis Isten szól ma is, ahogy szólott egykor a próféták és apostolok által.
Akinek van füle a hallásra, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezetnek! (Jel. 3,6).
- Kategória: Hírek 2014
Megújult a templombelső
2011-ben került sor a templom tető teljes felújítására. Sajnos addigra több helyen beázott a templom és a belső térben olyan károk keletkeztek, amelyek nagyobb beavatkozást igényeltek. Három év után, a templom külső felújításához kapcsolódva sikerült a belső hibákat, beázásokat, a megsérült festett részeket helyreállítani. A munkát a presbitérium megbízásából Rác Miklós díszletfestő, restaurátor végezte el a presbitérium és gyülekezet
Újul a külső is
Hónapok óta folyik a templom külső felújítása. Nemcsak a gödrök jelzik ezt, hanem az a munka, amit olykor „eltemet a föld”. Megtörtént a templom falainak átvágása és szigetelése, a téglafal tisztítása és a hibás téglák cseréje. Ugyancsak elkészült jórészt a drénezés és csapadékelvezetés. Az alagsorban az ablakok részlegesen kicserélésre kerülnek. A többi következik. Most az alagsor belső munkálatai zajlanak, hogy a gyülekezeti élet csoportokban is újraindulhasson az ősz elérkeztével.
- Kategória: Hírek 2014
Kedves honlaplátogatók !
A nyár nemcsak esősre, hanem rohanósra is sikeredett. Nem nagyon volt lehetőség, s még kevesebb anyag, amit feltehettünk volna honlapunkra. Bár események voltak a gyülekezetben, kevesen szánják rá magukat, hogy erről hírt is adjanak. De olvasnak most késve ilyent is. Gazdag volt a nyarunk. A templomfelújításhoz kapcsolódva két úgynevezett „softprogramokat” bonyolítottunk le. Egyik egy 60 órás nyelvi képzés volt, ami két csoportban, június, július hónapban zajlott. Többen a gyülekezetünkből is részt vettek ezen, de nagyon sok külsős is megkeresett és tanulta a hétköznapokban is hasznosítható tudást, a német nyelvet. Jó visszajelzések érkeztek a „feedback”-elések során. A másik egy nyári napközis tábor volt, amin jórész gyülekezetünk gyermekei vettek részt. Végtelen gazdag és változatos programon vehettek részt a gyerekek napi kétszeri étkezéssel, sok játék és kikapcsolódási alkalommal. A reggeleket áhítat nyitotta, bibliaolvasás, éneklés, imádság. A szervezésben és lebonyolításban köszönet illeti Molnár Juditot, aki váratlan helyzetben kapta a felkérést, de ugyanolyan váratlan odaadással és szeretettel áldozta fel napjait a gyermekkel való együttlétre. Reméljük, hogy az idei év tapasztalata jó alap lehet a következő évek hasonló jellegű együttléteinek megszervezésére, amelyek a munkába járó szülők gondjainak enyhítésében is segítségül lehetnének.Közel az ősz. Az időjárás már egészen őszies. S ma csengettek először az iskolákban is. Új év, új kihívás. Az iskolákba immár második évben elkezdjük a hitoktatást azon gyerekek számára, akiknek szülei kérték a református hitoktatást.Reméljük, ez által is közelebb kerülnek gyerekek, családok Istenhez.
A hitoktatásról
Szeptember 1-el az iskolákban azon gyerekek számára, akiknek szülei kérték a református hitoktatásban való részvételt, elindul az oktatás. Mivel egy hitoktatónk van, az órák szervezése pedig egyelőre ismeretlen számunkra, kérjük a szülők türelmét egy-két hét erejéig, míg átlátjuk lehetőségeinket és a hittan alkalmakat gondtalanul tartani tudjuk.Amúgy a hittankönyvek az iskolások számára megérkeztek, a hitoktató révén eljutnak minden gyermekhez a szükséges információkkal együtt.
A korábbi évekhez hasonlóan, a folyamatosság jegyében a gyülekezetben is lesz a hitoktatás 1-8. osztályosoknak. A konfirmáció utáni korosztály számára pedig ifjúsági alkalmat szervezünk.A gyülekezeti hittan-alkalmak péntek délután lesznek. (Részletesen ld. hitoktatás banner alatt).
Gyülekezeti hittanra várjuk azokat a gyerekeket is, akik az iskolában etika órára járnak, de református hitünk alapjait meg szeretnék ismerni, illetve a kereszteléskor szülei, keresztszülei vállalták hitben nevelésüket.
- Kategória: Hírek 2014
Július 6-án, vasárnap az Őrségi Egyházmegye gyülekezetei az Őriszentpéteren tartott REND-en vesznek részt istentiszteleten 10 órai kezdettel.
Szombathelyről autóbusz indul a református templom elől vasárnap reggel 8.15 órakor.
Még néhány szabad hely van. Aki részt szeretne venni, a helyek beteltéig vasárnap felszállhat az autóbuszra.
Útiköltségét ott kell fizetni. Előzetes jelentkezést már nincs módunkban elfogadni.