eső után a nedves füvön hangtalanul járok a kertben. Hallom, hogy egy fakopács veri az öreg barackfa valamelyik ágát. Arra settenkedem. Egy elszáradt ágat körbehámozott lassan. A csőr végéhez viszonyítva tisztességes munka. Nem aznapi csupán. De üti most is ritmusosan.
Észrevesz. Tovarepül.
Le akartam korábban vágni a száraz ágat, ami nem zöldült ki ezen a tavaszon.
És lám, ez lett öröme és élettere a vissza-visszatérő fakopácsnak.
Néha akaratlanul is teszünk jót.
Még a mulasztásainkkal is.
Jakab Bálint lelkipásztor