Szombathelyi Református Gyülekezet

+36 94/313-917

.

Kérjük, hogy SZJA 1+1 %-át ajánlja fel az adóbevallás rendjén a:
Magyarországi Református Egyház

0066


Szombathelyi Református Templomért Alapítvány

19247919-1-18


részére

Ajánló

Angyalként díszíti templomunk karácsonyfáját Berke Nikolett, háromgyermekes édesanya, aki örökségét az Őrségből hozza, de keze ügyességét  ízléssel használja széppé tenni környezetét és ünnep táján a templomot, az úrasztalát vagy épp az adventi koszorút. Kértem, hogy mondja el, mi ösztönzi az önzetlen szépség cselekvésére, három kisgyermek mellett? Az ő válaszával Krisztusban gazdag ünnepet kívánok mindenkinek!
Áldott karácsonyt!

Jakab Bálint lelkipásztor

 

Immár harmadik alkalommal, s idén segítséggel díszíthettem fel a templom karácsonyfáját. Tiszteletes Úr azt kérte, írjam le pár mondatban, miért is csinálom tulajdonképpen. József Attila Istenem című versével szeretnék felelni erre a kérdésre.

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném. 

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

 

Alább egy levelet teszünk közzé, Nagy Dénes presbiter írását, aki egy kis gyülekezettörténetet színesítő "tálcatörténeti" érdekességet is megosztott. Így ér össze Isten népe örökségében a régi és az új. Köszönjük presbiterünk áldásos munkáját!

Kedves Tiszteletes Úr!

Ha már a hétfői határidőről, ami a Kátéval kapcsolatos néhány soros visszajelzésre vonatkozott lecsúsztam, arra jutottam, megosztom néhány gondolatomat. Néhány gondolatot, amik a tálcák polírozása, törölgetése alatt jutottak eszembe.

Tálca. Egy sokszor észre sem vett tárgyunk, ami magától értetődő része az úrvacsorai dolgainknak, ma divatosan mondva: teszi a dolgát. Hordoz. Sok mindent. Hisz nem a tálca a lényeg, hanem amit hordoz, jobb esetben arra irányul a figyelem. És miközben tisztult a fém, fényesedett a felület eljátszottam a gondolattal, hogy mennyi és mennyi alkalom során „szolgáltak” már a gyülekezetünkben ezek az eszközök. Letakarva az úrasztalán és várva, hogy eljöjjön az idő. Hány és hány mélyen hívő, hinni akaró vagy csak hagyományból hívő ember kortyolt a rajta lévő kehelyből és vette a kenyeret.

Valahonnan jövő és valahova tartó Testvérek nem néztek rá, akik talán megkönnyebbülve, megnyugodva és hálát adva az Úrnak, hogy ismét megélték még az alkalmat, léptek tovább tőle. Mennyiféle sors lépdelt el ezek a tálcák előtt. Vagy a konfirmáltak, ifjak és felnőttek sokasága évről évre, akik először élhették át a csodát.

Az adventek, ünnepi alkalmak, úrvacsorák néma szolgái az új kelyhekhez méltó módon megújultak a polírgép monoton forgása alatt.

Hálás vagyok az Úrnak, hogy megtalált ez a kis feladat, mert ismét elmondhatom, amit a presbiteri jelölésemkor a bemutatkozásom leírtam és a legkedvesebb felirat a templomunkban: Soli Deo Gloria!

Egyedül Istené a dicsőség!

Áldás, békesség!

Nagy Dénes

Utószó helyett:



Elkészültem, és egy kicsit utána néztem ezeknek a tálcáknak.

A rajtuk lévő bevésés alapján megleltem a készítőt ami egy ma is működő alsó szászországi cég.

https://www.original-wellner.de/historie.html

Alpacca-ból készültek. A cégnév alatt egy elefánt szimbólum és „Alpacca” felirat látható. A logó formája alapján próbáltam a behatárolni mikor készülhetett:

http://www.ascasonline.org/windowmarz94.html

A linkben lévő táblázatban szerepel a mi logónk is. Ezek szerint 1927-1934 közt gyárthatták a mi tálcáinkat. Így a gyülekezetünk akár a kezdetektől használhatta őket. Szóval nem akármilyen tálcák ezek

Jakab Bálint lelkipásztor

A koronavírus megjelenésével új helyzet állt elő. Gyülekezetünk presbitériuma 200 db új kiskelyhet rendelt, hogy a továbbiakban elkerüljük a fertőzés veszélyét. Úrvacsorakor tehát mindenki egyénileg iszik bort, így védve lesz az esetleges fertőzés ellen. Új kelyheink Budapesten készültek koracélból. A gyülekezet számára ez milliós nagyságrendű kiadást jelentett. De örömünk Advent 1. vasárnapján mindent felül múlt: először vehetett úrvacsorát az új kelyhekből a gyülekezet.

ADOMÁNYOZÁS!

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy mindenki járulton hozzá a kelyhek vásárlásához. Egy kehely ára: 7000 Ft.

Kérjük, hogy minden családban vásároljanak annyi kelyhet ahány úrvacsorázó van!

+1. És plusz egyet azok részére, akik ezután vagy alkalmilag lesznek az úrvacsorázó közösség tagjai.

Adományaikat átutalással, csekken vagy személyesen juttathatják célba. Fontos a cél megjelölése: Adomány kehelyre.

Minden adományozó nevét megőrizzük az utókor számára egy névjegyzékben.

Köszönjük az eddigi adományokat!

vendégigehirdetők szolgálatával

Téma: Készülés a félelem nélküli ünnepre
Helyszín: Református templom
Időpont: 18 óra

Igehirdetők:

Mihez hasonlítsam az adventet? Hasonló az öreg óránkhoz, amit százhúsz évesre saccolt az órás, akitől vettem. Kopott, penészes tokban találtam rá, de a szakember szerint kitűnő szerkezettel. A fát restaurálták, az óra pedig évek óta hűségesen kongatja az időt visszatérően az egy és tizenkettő között. Két helyen kell felhúzni a szerkezet működését biztosító rugókat, egyik a fogaskerekeket, másik a kongatást támogatja. Két hétig is eljár egy felhúzással, csak egy hét után lassan késésbe kezd. Hagyni szoktam, hogy kinyújtózzanak a rugók, hanem a késést az óramutató után igazításával szoktam korrigálni. A szerkezet működéséből fakadó lassulás eltéríti a mutatót. Ez az óra az emberi lét fogyatékosságát jelképezi. Ahogy a mutató egy idő után eltér a pontostól, úgy az ember élete is a múló időben az örökkévalóságtól.

Advent nagy lehetősége az ember számára, hogy ebben a négy hétben visszaigazítsa életét Isten örök rendeléséhez. Hogy pontosan érkezzen meg majd a karácsonyba. Ahol az élet nem Isten szerint jár, ott a karácsonyi örömbe való érkezés elmarad. Vagy siet és elfárasztja magát mire eljön a szent idő, vagy késik és elengedi mint egy régi világ emlékét a karácsony szépségét. De nemcsak azt, hanem sokan elengedik a Megváltó születése örömének megtapasztalását. Használjátok ki az időt újra igazítani az életet!

A Megváltóhoz igazodó adventi időt kívánok mindenkinek!

Jakab Bálint lelkipásztor